Kiss Ferenc kiadója, az Etnofon újabb rendkívüli albummal jelentkezett. Biztosan sokan emlékeznek a fadobozos, viaszpecsétes, kézzel sorszámozott archív népzenei gyűjteményre az Elveszett Édenre. A mostani album kivitelében, ha lehet, felülmúlja azt is.

A gyönyörű, műnyomó kartonra nyomott, fóliázott, könyvméretű borító egy negyven oldalas (!) könyvet is tartalmaz. Az albumban a szerző a lemez szövegkönyve mellett, a dalok elé, mellé szánt írásait is közreadta. A lemez a városi folklór egyik nagyon szép darabja.

Kiss Ferenc azon kevés zenész, zeneszerzők egyike, akik nemcsak a folkzenében és az autentikus előadásmódban járatosak, de ismerik a könnyűzenét is. A könnyűzene fogalmának értelmezéséhez tulajdonképpen egy kis magyarázat kéne. Kialakult ugyan egyfajta konszenzus abban, hogy mit hívunk komoly vagy könnyűzenének, de nem biztos helyénvalóan használjuk - vagy használtatják velünk - ezeket a kifejezéseket. A lemezkiadók számára általában egyértelmű, hogy mely szerzőt vagy zenekart hova sorolnak, de olyan sok az átfedés, hogy könnyen meglepetés érheti a vevőt. Arról meg nem is beszélve - ha a könnyű jelzőhöz hozzáérzünk valami lekicsinylő minősítést -, hogy milyen alapon hívnak egy Led Zeppelin vagy ELP nótát könnyűnek, vagy egy hallgathatatlan, extrém modern darabot komolynak. Jó lenne, ha jönne egy zenei Linné, aki nemcsak átlátható rendszerbe foglalná a zenei stílusokat, hanem érthető és kifejező jelzőket használva átrendezné, netán megszüntetné az elavulttá vált határvonalakat.

Kiss Ferenc lemeze is határok és stílusok között mozog: autentikus és feldolgozott folkzene, rockos és dzsesszes elemek, megidézett hazai nagyvárosi folklór klasszikusok (Cseh Tamás, Hobo: Vadászat, Vízöntő). A dinamikus részekben jól esne néha egy kis szólógitár, de ez csak szubjektív megjegyzés. Hiszen maga az elektromos gitár csak elvárt, de nem kötelező kelléke a rockosabb zenei hangzásnak. A moldvai zene akusztikus hangszereken is tud olyan keményen szólni, mint egy metál banda. A patetikus rockban a gitár a katarzist hivatott emelni, olyan elem mint a western filmekben a pisztolypárbaj utáni lelassított képek, melyen a hősök szép komótosan beledőlnek az emlékezetbe. A hangszerszóló a hallható lövés, a felvezetése ugyanaz, mint mikor a revolverhősök farkasszemet néznek egymással. De hát a karatikus hatást a szájharmonika, a trombita, a szaxofon vagy a hegedű is kiválthatja, mint Kiss Ferenc műveiben ezt példák sora bizonytja.

A Nagyvárosi bújdosók realista lemez. Amilyen a nagyváros, néhol szomorú, depressziózus, de mégis szeretetre méltó.

Írta: Fogarasi Lajos

Forrás: Biomusic

2000. március 03.