„...mi is lesz velem, ha elveszítem az érzést. Elfelejtem, hogy milyen szerelmesnek lenni.”

Kiss Ferenc a magyar feldolgozott népzene emblematikus alakja (Vízöntő, Kolinda). Most harmadik szólólemezének örvendhetünk. A kiadvány szemre is gyönyörű. A korongon hallható legtöbb dal könnyekre fakaszt, némelyikük katartikus, de van kommerszbe hajló is. Utóbbi például az „A pünkösdi rózsa” népdalfeldolgozás, amelynek pikáns dór hangsora számomra nem indokolná a lágy harmonizálást. De ez egy nagyon személyes album, itt muszáj a szövegekre figyelni. Kiss Ferenc a magyar népköltészethez tökéletesen hasonló stílusban ír. Ennél azonban sokkal messzebb megy, ugyanis a dalok közt sokban legalább kétféle nyelvi réteget használ. Ez természetes is egy nagyvárosi bujdosónál, hiszen nyelvünk nem tisztán népi vagy urbánus. Úgy érzem azonban, hogy egyes profán szövegek, hétköznapi kifejezések nem mindig párosíthatók az emelkedett, archaikus népi nyelvvel. Erre jó példa a „Bot és rózsa” kompozíció, amelynek szövege (amellett, hogy életszerű) megöli az addigi megható hangulatot, ezzel éppen a lemez addigi erényeit nullázza le.. Egyébként Kiss búgó bariton hangja kellemes, és bár énektechnikája nem tökéletes (erőltetett vibrátó), egészében véve mégis nagyon kifejező. A nő szerepében Palya Beát halljuk, akinek nem könnyű a feladata: mátka, feleség, szerető, hisztérika egyszere. Őt hallgatva fordított az érzésem, technikailag kifogástalan, dallamformálása, intonációja profi, mégis valamilyen megmagyarázhatatlan modorosság miatt nem érthető a szövege. Mindezekkel együtt kincs ez a lemez, a trubadúr bebizonyítja, hogy mesterien tud szólni a legellentmondásosabb, legvégletesebb és legszebb emberi érzelemről.

Írta: Pödör Bálint

Forrás: Gramofon

2005. június 22.