Nigun - Dalok, szavak nélkül
[2008-04-18 00:00:00]
A kelet-európai klezmer örökség és az amerikai jazz ötvözését tűzte ki célul a 2001-ben alakult Nigun. Az Egyesült Államokban az ilyen jellegű törekvéseknek már régóta hagyománya van, elég John Zornra, a Masadára, illetve a Tzadik kiadó köré csoportosuló művészekre gondolnunk. Európában azonban a Párniczky András vezette kvartett változatlanul unikumnak számít.
Lehet, hogy szégyellenem kellene, de amikor 2001-ben a Nigunt társaimmal megalapítottam, se Zornról, se a Masadáról, se a Tzadikról nem hallottam még - emlékezik vissza Párniczky András a kezdetekre. - Hollandiában jártam akkoriban zeneiskolába, s számomra valahogy még mindig gyökértelennek tűnt a jazz. Rá kellett jönnöm, hogy akármennyire is szeretem ezt a zenét, nem érzem igazán az enyémnek, csak reméltem, hogy egyszer számomra is olyan magától értetődő nyelvi eszköz lesz, mint például a NordSee Jazz Fesztiválon általam is rendre megcsodált fekete muzsikusok számára. Egyszerűen nem találom meg benne azt az alapot, azt a kapaszkodót, amire építkezve kellően ki tudnám fejezni magam. Ekkor kezdtem el keresni a saját zenei gyökereimet, így mélyedtem el a kelet-európai klezmerbe, és ezt az ősi tradíciók próbáltam meg ötvözni az általam annyira szeretett amerikai jazzel. Erre utal a zenekar neve is: a nigun szavak nélküli dalt jelent, eredetileg szakrális vokális zene, amelyet nem is szabad nem megfelelő környezetben énekelni. Abban viszont semmi szentségtörő nincs, hogy ezek a dallamok hangszerekre kerülnek át.
- A családodban éltek még ezek a zenei hagyományok?
- Sajnos nem, én már ahhoz a generációhoz tartozom, amelynek szinte semmilyen közvetlen kapcsolata nincs ezzel a zenei kultúrával. A szüleink még meg sem születtek a második világháború idején, vagy legfeljebb kis gyermekként élték át azt. Ráadásul már ők is városi környezetben nőttek fel, mi meg pláne, úgyhogy a kötődés szinte semmi. Nemzedékem tagjai nyilván ezért is éreznek késztetést arra, hogy visszanyúljanak a gyökerekhez.
- Milyen helyi források állnak rendelkezésedre? Hisz a kelet-európai klezmer az elmúlt évtizedekben igazából Amerikában született újjá.
- Számomra is az első meghatározó zenei élmény egy amerikai lemezhez kötődik: az akkor még New Yorkban dolgozó, de időközben Tel Avivba áttelepülő szaxofonos, Daniel Zamir Exodus című albuma adta az első inspirációkat. Rajta keresztül fedeztem fel a Tzadik kiadó köré csoportosuló művészeket, a már emlegetett John Zornt és a Masadát, illetve a világzenei vonalról a klezmer megújítóinak számító amerikai Klezmeticset és Brave Old Worldöt vagy az amerikai-magyar Di Naye Kapelyét. Utóbbi vezetőjétől, Bob Cohentől rengeteg zenét kaptam, sőt számos, a mai napig kiadatlan kottát is. S ő volt az, aki megismertetett a legrégebbi hangzó klezmer-dokumentumokkal: a múlt század tízes-húszas éveiben Amerikában kiadott 78-as fordulatszámú lemezekkel, amelyeket Kelet-Európából kivándorolt klezmer muzsikusok készítettek, s akik közül a klarinétos Dave Tarras vagy Naftule Brandwein a maga korában igazi sztárnak számított.
- Mikor Bob Cohen másfél évtizede Magyarországra jött, több gyűjtőutat is tett, elsősorban Romániában. Te nem tervezel ilyet?
- Nem lenne értelme. Szerintem az utolsó igazán komoly gyűjtéseket Bartókék végezhették, azt követően már csak egyre halványuló nyomokat lehet találni. Bob sem találkozhatott már igazi klezmer muzsikusokkal, inkább csak kottákkal, leírásokkal, egyéb dokumentumokkal. Amikor a Nigunnal egyszer egy Máramaros melletti városban koncerteztünk, megörültem, hogy ott majd biztos sok értékes dologra bukkanok. De a helyszínen rá kellett döbbennem, hogy gyakorlatilag írmagja sem maradt ennek a kultúrának.
- Zenekarodban több generáció játszik együtt. Hogyan találtatok egymásra?
- Szerintem ez a típusú zene korfüggetlen, nálunk az illető személyisége, egyénisége az elsődleges. Miként azt is szeretném hangsúlyozni, hogy bár a Nigun meghatározó zeneszerzője és szólistája én vagyok, a produkciónk nagyon is kollektív munka eredménye. Az elmúlt hét év alatt többször változott a felállás, legutóbb éppen néhány hete, amikor az egymástól függetlenül távozó Baló Istvánt és Bacsó Kristófot Jeszenszky György és Borbély Miklós váltotta fel. A Nigun zenéjében ezek az alakulások persze szintén változásokat, finom irányváltásokat és remélhetően némi fejlődést is hoztak. Mint ahogy értelemszerűen nagy hatással volt ránk, hogy együtt koncerteztünk Matt Darriau-val és John Zorn-al. A zenénket azonban a mai napig ugyanazok az eredők jellemzik: hagyományőrzés és modernitás, kötött formák és improvizációk, nyugalom és feszültség.
Írta: Jávorszky Béla Szilárd
Forrás: Népszabadság