Ne óvatoskodjunk: ez a négy CD-ből és egy közel negyvenoldalas ismertető füzetből álló kiadvány az utóbbi évek egyik legfontosabb kulturális terméke. A Vetettem gyöngyöt - Világzene Magyarországon 1972-2006 című dalgyűjteményhez mellékelt füzet kézenfekvő kijelentéssel kezdődik: a magyar világzene atyja Bartók Béla volt.

Javaslom: őrizzük meg piros-fehér-zöldbe öltöztetett lelkünk egyensúlyát, amikor a bevezetőben említett kiadványból kiderül, hogy vegytisztának hitt népzenei gyökereink mennyi hatást fogadtak magukba, világzenévé formálva olykor a magyar muzsikát.
A világzene Magyarországon 1972-2006 című zenei gyűjtemény ismertető füzetéből azonban nem csak ez derül ki. Az is, hogy a műfaj hazai megteremtésében milyen lényeges (és egyébként teljesen nyilvánvaló) szerepet játszott Bartók Béla. Valamint az is, hogy fontos előzmény volt a 70-es évek elején, Magyarországon is keresztülsöprő népzenei mozgalom, az egyre népszerűbb és sokrétűbb népzenegyűjtés. Szabados György népzenét is felhasználó szabad zenéje, az Illés együttes munkásságának egy része, a Kaláka tevékenysége, a Syrius és a Mini népzenei elemeket sem nélkülöző progresszív rockzenéje. Sőt. A hazai világzene előzményei között érdemes megemlíteni a Kex együttes avantgárd népiességét és a ma már viccesnek tűnő polbeat mozgalom latin-amerikai gyökerű megnyilvánulásait is.
A Nemzeti Kulturális Alap segítségével készített, az Etnofon Kiadó által gondozott, és hétezer forintért megvásárolható kiadványt Marton László Távolodó és Kiss Ferenc szerkesztette. Azt mondják, a hetvenes-nyolcvanas években rendkívüli zenei produkciók jöttek létre Magyarországon, olyan - ma már mondhatjuk így - világzenét játszó együttesek működtek, amelyek közül néhánynak (például: Kolinda, Vízöntő, Barbaró) valamiféle mítosza megmaradt ugyan, ám a zenei köztudatba nem épült be. És nem kell sok idő ahhoz, hogy ezek a zenekarok végképp feledésbe merüljenek, mert számaikat nem játsszák a rádióadók, külföldön kiadott lemezeik azóta sem jelennek meg nálunk, s mintha a zenetörténet és a sajtó sem figyelne rájuk. Ha valaki nem vakarja össze időben a kallódó értékeket, akkor azok előbb-utóbb nyom nélkül elvesznek.
Ennek az értékmentő munkának az eredménye tehát a kiadvány, amely a hazai világzene örökzöldjeit dolgozza fel. A négy korong alaposan bemutatja a műfaj hazai történetét a népzenei ötvözetektől az etnodzsesszig. Sokak számára alighanem meghökkentő felfedezés lesz, hogy tulajdonképpen ismerik a világzenét, és nemcsak ismerik, de szeretik is. Érdekes rádöbbenés lesz, hogy világzenét hallunk mondjuk Palya Beától, a Ghymestől, a Muzsikástól, vagy a Grencsó Kollektívától, Lajkó Félixtől és Dresch Mihálytól.
Világzene hivatalosan csupán másfél évtizede létezik; a kiadók akkoriban címkézték fel a világon egyre népszerűbb műfajt. Amelyet a magába olvasztott sokféle hatás és az abból kikerekedő új minőség miatt nagyjából mindenki magáénak érezhet. Marton szerint mifelénk kissé nehezebben fogadják be a világzenét, és ez még akkor is igaz, ha a Sziget fesztiválok világzenei nagyszínpada évről évre tízezreket vonz. Egyelőre főképp a Sziget fesztivál kulturális sokszínűségében került helyére a világzene. Miképpen most is, egy igazán fontos kiadványban.

Írta: Trencsényi Zoltán
Forrás: Népszabadság