Válogatás

Elveszett Éden I. (2 CD)
V__logat__s_4b64157843e32.jpgV__logat__s_4b64157843e32.jpg

Kiadó: Etnofon
Megjelenés éve: 1996
Cikkszám: ED-CD 009-10
Játékidő: 73:30 + 67:25
Műfaj: népzene
Kivitel: műanyag


Ez a válogatás a Kárpát-medence legjellegzetesebb archaikus zenélési formáit örökíti meg. Olyan falusi előadók énekeit és hangszeres játékát, akiknek halálával az itt élő népek kultúrtörténetében is véglegesen lezárul egy korszak.
A közel két és fél órás anyag kiválogatásnál semmilyen szempontból nem törekedhetünk teljességre. A néprajzi hitelesség mellett a minél nagyobb változatosság szempontjait tartottuk szem előtt főleg azért, hogy a laikus érdeklődő számára is élvezhető legyen, de egyúttal alapvető ismereteket is nyújtson. Így az antológia tartalmaz hangszeres tánczenét, vokális anyagot, népszokások dalait és egyházi, vallásos éneket. A táji, etnikai tagolódásnak megfelelően a magyarsággal együttélő népek (román, hucul, szlovák, német, zsidó, cigány) dallamai is hallhatók a lemezeken. A felvételek zöme már megismételhetetlen, néhány kivétellel az eredeti helyszíneken és közegben készültek, s az archívumok zugaiban mállani kezdenek a pénzhiány miatt. A régi hangszerek széthullanak vagy elporladnak, s minden idők legnagyobb kulturális inváziója rombolja a hagyományokat. Ezért és a zenei minőség érdekében a CD-ken szereplő, különböző elavult technikai eszközökkel rögzített darabokat a létező legkorszerűbb hangtisztítási eljárással restauráltuk. Abban a hitben, hogy a népi kultúra az utánunk következő generációk számára is kikerülhetetlen marad.


CD I.

DUNÁNTÚL / TRANSDANUBIA
1. Rászállott a páva
2. Házunk előtt
Uccu kislány
3. Csárdások
4. Rab vagyok rab vagyok
5. Csóri kanász mit csinálsz
6. Eljöttünk, eljöttünk, Szt. István szolgái (Regősének)
7. Barna kislány hacacári szoknyája


Hol jártál az éjjel
8. Kraut Tanz „Ich geh’ dei finstrer Nacht” Schnell-polka
9. Gajdasko kolo
10. Oj Baranjo, zelena livado
11. Kolo
12. Kisa pala notye távná
13. Dudautánzás
14. Dudanóta (Dudautánzás hegedűn)
15. Pünkösdölő

ALFÖLD / GREAT PLAIN
16. Svatovac
Logovac
Kolo
17. Erdő, erdő kerek erdő
18. Lassú és friss
19. Ardeleancu
20. Istenem, de bajos az öreg élete (Egyházi népének dallamára)
21. Debrecennek van egy vize


Kiszáradt a tóbul
A csikósok, a gulyások
22. Kondásnóta


23. Beren Náni kiment az erdőben
Aludj baba
24. Csendes, csárdás és ugrós

FELVIDÉK / UPPER HUNGARY
25. Ej a titkos szerelem
26. Az árgyélus kismadár (Menyasszonykikérő)
27. Juhász álom
28. Lassú- és gyors csárdás
29. Dudanóta


30. Szabad a madárnak
31. Aki dudás akar lenni (Kanásznóta)


32. Hej, dve hole, dve hole (Juhásznóta)
33. Idzeme, idzeme
34. Babi lovam azt kopogja (Hallgató)
Ne bánts engem virágom (Táncdallam)

CD II.

KÁRPÁTALJA / CARPATHIAN UKRAINE
1. Az istennek szent angyala (Karácsonyi ének)
2. Hej Kis Sándor
3. Zúg az erdő
Andrásnap fele az idő
4. Botoló
5. Jelzés havasi kürtön
6. Kárpáti kolomejkák


7. Raca-Invertita

ERDÉLY / TRANSYLVANIA
8. Hej csillag, csillag
9. Legényes
Lassú és friss csárdás
Kásapénz szedés
10. Bújdosik az árva madár
11. Magyar
Ritka csárdás
Sűrű csárdás
12. Landler


13. Zsidó tánc
14. De-a Lungu, Invirtita
15. Dícsérünk téged, Isten
16. A csávási nagy hegy alatt (Féloláhos)
17. Homoródmenti lassú és sebös csárdás


18. Sólyom Pál verbunkja

MOLDVA - BUKOVINA / MOLDAVIA – BUKOVINA
19. Tilinka éneke
20. A pünkösti rózsa
21. Öregmagyaros
22. Kimennék egy hegyre
23. Keserves
24. Hora pe botei


25. Madárka, madárka
26. Paradicsom mezeibe (Karácsonyi kánta)
27. Silladri
28. Előttem egy asztal

Kapcsolódó cikkek:

Letöltöm (1. rész)

Letöltöm (2. rész)

Letöltöm (3. rész)

Letöltöm (4. rész)

Megosztás