Még az ismertebb dallamok is a meglepetés erejével szólalnak meg az Erdélyből egy budapesti hangfelvételre érkező háromszéki cigányzenészek előadásában. Váratlan erejű mulatság kerekedik a legtöbb elkezdett számból, amit a fúvósok lendületes kisérete és a harmonika zengő hangja csak még jobban fokoz, természetesen a kitartóan tisztán szóló, ördögi hegedűszó mellett.

 

Szép hajlitásokkal énekelt, fájdalmasabb, merengő dalok is tagolják a muzsikálást, hogy aztán újra belecsapjanak a mulatozásba és táncba. A megszólalás már csak azért is teljesen autentikus, mert az örkőiek nem kész műsort hoztak magukkal, csak azt játsszák, amit otthon is szoktak, semmi manír, semmi bevett figura. A régi nóták megszólaltatásába így aztán belefér a viccelődés, a vaskosabb népies idézet, kurjongatás is. Még a számok elnevezései is a rögtönzések erejét tükrözik, a számcímek valószínűleg a munkacímükön szerepelnek. Idejöttek, jót mulattak, hazamentek, és most itt ez a CD, amitől meg már nekünk is jó.

 

 

Forrás: Pesti Műsor

 

2008. január 24.