karpatiAz Etnofon Zenei Társulás és a Técsői Banda közös műsort adott 2011-ben a Szigeten Daltestvérek címmel.

A Kárpáti Roma Projekt Daltestvérek című műsora egy több évtizedes barátság eredményeként született meg. Kiss Ferenc (Vízöntő, Kolinda, Etnofon) a 70-es évek elején – akkor még Szovjetunióban – talált rá a ruszin-cigány Técsői Bandára egyik népzenegyűjtése során. Négy évtized alatt rengeteg időt töltöttek el együtt, s így kölcsönösen gazdagították egymás tudását, repertoárját. Együttlétük során kiderült, hogy egy közös muzsikálás esetén a zenei vérvonalat a cigány anyagok határozhatnák meg, hiszen a técsőiek is sok régi dallamot ismernek, meg Kisferi is túl van már több cigány tárgyú lemezen (Gitania Express, Cigányok a Kárpát-medencében, Romani Kris filmzene, stb.). Elhatározták hát, hogy néhány táncos bevonásával megpróbálják együtt. Így jött létre ez a Szigeten debütáló, határokon átívelő produkció: Daltestvérek.



A történelmi Magyarország földrajzilag zárt tájegységeinek kultúrái között századokon át a cigányság biztosított szabad átjárást. Ezért Ugocsa, Máramaros, Szatmár, vagy a Szilágyság és a Mezőség roma tánczenéje és dalkincse rengeteg közös vonást mutat még ma is. Hiába az egyik jelenleg Magyarország, a másik Románia vagy Ukrajna területére esik. Ezen vidékek falusi, csekély mértékben városi, illetve néhol még nomadizáló cigány közösségeinek énekelt és hangszeres népzenéjét mutatja be korszerűen és elementáris erővel a Kárpáti Roma Projekt.

Tagjai:
Joszif Jurijevics Csernavec (1945) – gombos harmonika (UA)
Jurij Alexandrovics Csernavec (1951) – dob, plonka, dremba, ének, tánc (UA)
Ivan Popovics Mikolajovics (1958) – hegedű (UA)
Mihajlo Magula (1970) – kiscimbalom (UA)
Kiss Ferenc – hegedű, koboz, ének (H)
Babos Károly – percussion (H)
Szokolay Dongó Balázs – fúvós hangszerek (H)
Rémi Tünde – tánc, ének (H)
Lakatos Nyurga Ferenc – tánc (H)
Appelshoffer János – tánc (H)